Jól ellustultam az utóbbi időben...

Sok változás van most nálunk, ezekről is írok majd idővel, de most a legaggasztóbb dolog számomra, hogy Márk elkezdett dadogni. Fura ez nekem, Dávidnál is volt ilyen, de szinte egyik napról a másikra elmúlt és nem tartott tovább két hétnél. De Márk már lassan két hónapja dadog. Eddig nem csináltunk semmit, neten sem néztem utána, mert biztos voltam benne, hogy nála sem lesz maradandó, de már kicsit kezdek aggódni. Minden mondatot úgy kezd, hogy az első szó első tagját vagy ötször elismétli és csak utána mondja a mondatot, amiben aztán már nincs hiba. Tudom, hogy ez sok mindentől lehet, azt szokták mondani, hogy azért dadog, mert gyorsabban szeretné elmondani a mondandóját, mint amire képes, nem tudom. De ő már elmúlt három éves és tudtommal ez 2-3 éves kor között alakul ki. Soha nem szólunk rá emiatt, nem javítjuk ki, nem ismételtetjük el vele újból helyesen a szavakat. Hagyjuk őt beszélni. A kérdés csak az, hogy meddig várjunk?

Ha nem velünk történik, el sem hiszem...

Az előzmény:
még 2011. október 19-én megbüntettek minket az utcánkban, mert szabálytalanul parkoltunk. Ehhez csak annyit, hogy kész röhej, hogy a házunk előtt nem lehet megállni a sok paraszttól, akik a belvárosban dolgoznak és mivel nálunk nem kell parkolójegyet venni, egyszerűen azt csinálják, hogy megállnak előttünk, aztán a 4-6-ossal meg szépen bevillamosoznak a belvárosba. Én meg ugye vittem a srácokat oviba és mire visszaértem, nem volt sehol hely. Fél órát köröztem, semmi és rohadtul meguntam, ráadásul WC-re is kellett mennem, úgyhogy szépen felálltam a járdára. Aztán az ablakból később megláttam egy szabad helyet, kimentem, hogy odaálljak, de addigra közterületes patkányok 10000 Ft-ra megbüntettek. Csekket nem kaptam, csak egy cetlit, hogy majd küldik. November 28-án aztán hozta is a postás, 10 rugó, amit 30 napon belül be kell fizetni. December 30-án fizettük be, késtünk szaros két napot. Ja igen, a II. kerületi Városrendészet büntetett meg.

Aztán kb. másfél hónapja a VIII. kerületi BRFK-tól kaptunk egy levelet, hogy fizessünk be 30000 Ft-ot, mert a II. kerületi Városbizbasz feljelentett minket, miszerint nem fizettük be a 10ezres büntetést. Férjem dühöngött, de mondta, hogy nincs mit tenni, be kell fizetni. Ám jött élelmes anyuka, azaz én, hogy menjenek a francba, majd én írok nekik egy levelet, csatolom a csekk szelvény másolatát, arra a két nap késésre meg kitalálok egy sztorit. Írtam is nekik, postáztam is, erre múlt héten jött a válasz a VIII. kerületi BRFK-tól, hogy a határozat ellenünk: figyelmeztetés. Másnap pedig jön a II. kerületisektől egy levél, hogy adjuk meg a bankszámlaszámunkat, mert visszautalják a 10000 Ft-ot. Mi van??????? Pénzt kapunk vissza, ráadásul 30ezret sem kell befizetni? És képzeljétek: igen!!! Telefonáltam tegnap a II. kerületnek, azt mondták, hogy miután ők feljelentettek minket és átvette az ügyünket a VIII. kerület, kötelesek visszautalni a pénzt. A VIII. kerületi előadó hölgyemény pedig volt olyan kedves, hogy nemhogy behajtotta volna rajtunk a 30 rugót, inkább csak figyelmeztetésben részesített.

Az élet apró örömei, hogy a hivatal ellen is győzhetünk :)

Szerdán gondoltam egy merészet, kocsiba ültem a két gyerekkel és meg se álltunk Keszthelyig. Az volt ugyanis, hogy Dávid reggel betegen ébredt, nem vihettem oviba, helyette behoztam magammal dolgozni délelőttre. Megcsináltam mindent, amit tudtam, aztán elrobogtunk Márkóért a bölcsibe (épp ebédeltek). Volt nagy meglepetés, mikor kiderült, hogy nem kell ott aludnia. Hazamentünk, összepakoltam a motyójukat és elindultunk anyuékhoz, akik mit sem tudtak arról, hogy nemsokára ott leszünk. Mivel csütörtöktől tavaszi szünet van az oviban (na jó, van összevont csoport, de azt nem szereSSük), a legjobb megoldásnak azt tartottam, ha anyuék vigyáznak rájuk. És meg akartam előzni apukám monológját, miszerint hátkétgyerekegyszerrepicitsoknélkületek, egyszerűen nem szóltam, hogy megyünk. Az úttól féltem kicsit, nem azért, mert rosszul vezetek, hanem mert ha összebalhéznak a srácok hátul, akkor nem tudok rendet tenni köztük az autópályán. De angyalok voltak! Aludtak, beszélgettek, DVD-ztek, így tök nyugiban levezettem háztól házig a 194 km-t.

Volt nagy meglepetés, mikor megérkeztünk. Anyu nagyon boldog volt, apu...hát...kérdezte, hogy ugye akkor én is ott maradok. Mondtam, hogy jaja, majd péntektől hétfőig igen, de vissza kell jönnöm Pestre dolgozni. Végül aztán nem úgy alakult, ahogy terveztem, mert mielőtt indultam volna vissza, Dávid nagyon durván köhögött és felment a láza is. Nem akartam úgy ott hagyni, úgyhogy feljött velem vissza, de legnagyobb meglepetésemre Márk ezen nem problémázott, kijelentette, hogy nélkülünk is hajlandó lent maradni. A visszautunk valami hihetetlen gyorsra sikeredett, észre se vettem, hogy 150-nel megyek, ráadásul hátszél is volt, így másfél óra múlva már a lakásban voltunk.

Ó igen, a férjemnek is elfelejtettem szólni a túránkról, így mikor hazaért munka után (mi előbb hazaértünk) és kereste a Márkot, nem akarta elhinni, hogy tényleg anyuéknál van :)

Fura volt Márk nélkül az első este, ilyen még nem volt, hogy ő ne lett volna velünk. Érdekes, hogy Dávid a vacsinál megjegyezte, hogy mennyire jó így hármasban a Márk nélkül és hogy legyen máskor is ilyen. Nekem csonka család érzését kelti, de érthető Dádi is, hiszen mióta Márk megszületett, nem voltunk hármasban hosszabb ideig. Ma viszont újra együtt leszünk, hurrá!

Márk már nagyon szépen, választékosan beszél. Na jó, az hogy nagyon szépen, azt kis túlzással írtam, mert sok betűt nem tud tisztán kimondani, épp úgy, ahogy a már 5 éves Dávid sem. Logopédiára egészen biztosan mindkettőt kell járatni. De tökéletesen ragoz, múlt és jövő idő is rendben van, egy valamit kivéve. Ezért is ez a bejegyzés, hogy ez mindig megmaradjon, mert imádom, amikor ezt mondja: engünk. Pl.:

- anya, elviszel engünk a Dáviddal valahova?

Nem minket, hanem engünk. Végülis logikus, nem?

Csak hogy ne rontsuk a statisztikát, kitaláltam még pár héttel ezelőtt, hogy március 15-én most se legyünk itthon. 2 éve ilyenkor voltunk Rómában, tavaly pedig Bécsben. Idén Prágát lőttük be úticélnak, két gyerekkel, egy autóval. Persze minden azért nem mehet simán, ugyanis az utazást egyedül én szerettem volna, a többiek egyáltalán nem voltak lelkesek. A srácok inkább Szegedre szerettek volna menni, mert az annyira tök jó, anyaaaaaa. Igazából nem tudom miért ez a nagy lelkesedés, egyszer voltunk Szegeden két éjszakát, egy átlagos szállodában voltunk, de a Dádiban ez úgy maradt meg, mint maga a peredájz. Márk meg mintegy kis utánzó majomként természetesen azt preferálja, amit a bátyja. Férjem pedig úgy gondolta, felesleges pénzt kiadni egy utazásra, hiszen van elég adósságunk. Igen, ez igaz. Csak pont leszarom. Egyszer utazunk egy évben, ennyit igazán megérdemlünk, ráadásul megígértem, hogy ez az út neki egy fillérjébe sem fog kerülni, majd én szépen kifizetek mindent. Hahahaha :D

A számlámon pont annyi pénz volt, amennyibe a szállás került. Én naiv teljesen azt hittem, hogy levonják a számlámról a szoba árát két éjszakára és oké, szállás kipipálva. Hát nem, mert amit levontak, az csak valami letét féleség, amit miután hazajöttünk, 2-3 munkanapon belül feloldanak és visszakapunk. Tehát ha úgy vesszük, a szállás nincs kifizetve. Egész héten vártam a fizumat, addig még pénzt se tudtunk váltani, erre ma délután közlik velem (meg a többi munkatársammal), hogy bocsi, fizu csak hétfőn lesz. Én meg előadtam ott a problémámat, hogy elutaznánk, lefoglaltuk a szállást, nem lenne jó, ha itthon maradnánk, plusz pénzt is buknánk. Erre valahogy hogyhogynem sikerült mégiscsak megkapnom a fizum egy harmadát, ami mondjuk kb. a határig elég, de legalább van. Rohanás srácokért, este hatra haza is értünk és akkor jutott eszembe, hogy bakker, nem váltottunk pénzt. Végighívtunk vagy 10 valutaváltót, de egyiknél se volt cseh korona. Remek, akkor nem lesz koronánk, mert feltételezem, hogy holnap nem lesz nyitva semmi. Ráadásul készpénzt kaptam, még csak be se tudom fizetni a számlámra, hogy ott kint bankkártyával fizethessek. Plusz még kajánk sincs holnap az útra és be se pakoltunk. Annyira nagyon jellemző ez ránk, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyunk. De talán ettől lesz izgi és még emlékezetesebb az utazás és nagyon remélem, hogy jól fogjunk kint érezni magunkat.

Az pedig, hogy mindez a férjemnek egy fillérjébe se kerül, hát...ez most nem jött össze, de jövőre eskü, hogy én állok mindent :)

Az milyen, ha egy főnök szexuális jellegű ajánlatot tesz neked?
Ilyenkor el kell mesélni otthon? Mert akkor a férj tuti azt mondja, hogy mondjak fel és nem lesz munkám...
A főnököt pedig küldjem el a p***ba?
Zavaromban nem tudtam mit kitalálni, így konkrétan azt mondtam viccesen, hogy nem szexelek vele, mert estére már randim van Jack Bauerrel. 
Persze most meg rohadt zavarban vagyok és gőzöm nincs hogy viselkedjek.

Először is szeretnék köszönetet mondani, hiszen tegnap megkaptam, amit szerettem volna: a telet :) Az már más kérdés, hogy tulajdonképpen nekem édesmindegy, hogy épp milyen idő van kint, hiszen hétfő óta megint a 4 fal között vagyok. Dávid betegedett le, de most úgy, mint szerintem még soha. Egyik percről a másikra, vasárnap délelőtt még nem volt baja, délutánra belázasodott, hétfőn reggel fel se bírt kelni. Magas láz, torokfájás, rekedtség, hasfájás, hányás, hasmenés és mindezek tetejébe még kötőhártya gyulladás is.

Vasárnap éjjel telefonáltam az ügyeletre, hogy jöjjenek ki, mert nem megy le a láza, ráadásul elkezdett ő krupposan köhögni, amit nem is értek, mert a gyerekek elvileg 4-5 éves korukra kinövik, akinek pedig 3 éves koráig nem volt kruppja, annak nem is lesz a szakkönyvek szerint. Nahát úgy jöttek ők is, mint ti, sehogy. Csillapítani kell anyuka, hűtőfürdő, kúp, köhögés miatt pedig tegyük ki a levegőre, jót tesz neki. Ha elmúlik, fáradjunk be mi legyünk kedvesek. Hát nem voltunk kedvesek, nyilván lázas beteg gyerekkel nem vágok neki az éjszaka közepén az ügyeletre.

Hétfőn reggel felhívtam a gyerekorvosunkat, hogy jöjjön ki, mert mi nem tudunk bemenni a rendelésre. Ímmel-ámmal, de végül kijött (hétfőn este 7-re ért ide) és nálunk töltött egy órát. Én nem is értem különben, nem ez a dolguk? Ők a gyerekeinkért felelős orvosok, ők kapják a pénzt utánuk, nem? Dávid elmúlt már 5 éves, ez az első alkalom, hogy kihívtuk, valahogy mindig megoldottuk, hogy mi menjünk el a rendelésre. Most nem tudtunk és kész. Aztán mikor itt volt nálunk dokinéni, ezerszer is elmondta, hogy indokolt volt a hívás...Hát, erre nem tudok mit mondani.

Dádinak itthon kell maradnia a héten. Elkezdődött megint a ki vigyázzon rá? című fejezet. A választás megint rám esett, ugyanis még mindig az a kevésbé rosszabb, ha engem küldenek el a munkahelyemről, mint a férjemet. De ezt megelőzendő küldtem egy e-mailt a főnökömnek és megírtam, hogy abszolút megértem, ha keresnek helyettem egy gyerekmentes vagy kevésbé problémás embert, mert sajnos jövő hónapban ugyanúgy betegek lehetnek és akkor is nekem kell majd itthon maradnom velük. A regényemre két soros válasz e-mail érkezett, csupa nagybetűvel:

NEM KERESEK MÁST!
GYÓGYULJATOK, MEGOLDJUK :)

Tényleg nagyon nehéz megoldani, hogy ki vigyázzon a gyerekekre, nagyon irigylem ilyenkor azokat, akiknél a nagyszülők sorban állnak.

Visszatérve tehát, köszönöm, hogy bejött a kérésem a telet illetően, most ha nem nagy kérés azt kérném, hogy ne legyen több betegség...

Nagyon szeretem a tavaszt, sokkal jobban, mint a telet, de most majdnem elhánytam magam tőle.
Szombaton mikor reggel kiléptem az ajtón, hirtelen azt éreztem, hogy ez a tavaszias idő meg akar fojtani engem. Hirtelen elöntött a víz, elfehéredtem, kapkodtam a levegőt és rosszul voltam a tavasz illatától. Elkezdtem remegni, úgyhogy gyorsan vissza is fordultam, mielőtt eldőltem volna a járdán. Itthon persze rögtön jól lettem, de mikor napközben szellőztetni akartam a lakást és kinyitottam az ablakot, megint éreztem azt a furcsa "szagot". A "sokk" hatására engedélyeztem magamnak egy nyugi napot, ami azt jelentette, hogy minden teendő a férjemre hárult tegnap. Én csak feküdtem és hagytam, hogy kényeztessen a fiúkkal együtt. 
Most megint telet szeretnék, vagy legalábbis szagmentes tavaszt. Vagy inkább rögtön nyarat.

A kép pedig azért, mert a fiúk folyton egy ilyen cicáért nyúznak minket:

Múlt szerdán mikor mentem Márkért a bölcsibe, szólt a bölcsis néni, hogy Márknak délután háromszor volt hasmenése, nem ártana, ha figyelgetnénk. Ezt nem is értem, figyelem én anélkül is, hogy hasmenése lenne. Megtudtam, hogy aznap - egyébként a farsang napján - három gyerek dőlt ki a csoportban, mindhárom fosott és hányt. Nem telt el 5 perc, Márk is bekerült a bandába, még ott az öltözőben összehányt mindent. Én meg ott nagykabátban, sapkában, leizzadva és idegeskedve, mert nem vettem parkolójegyet (gondoltam 5 perc, míg összeszedem Márkot és mehetünk), plusz Dávid is beöltözve, nekiálltam hányást takarítani :)
Itthon folytatódott a műsor, felváltva ingáztunk WC és ágy között. Szegényem be is lázasodott és nagyon betojtam, mert máskor bedugok egy kúpot és le is megy, most nem akart lemenni. 3 napig volt lázas, míg végül a kéz-láb borogatás segített. Vagy lehet, hogy nem az, mindenesetre azután ment le neki. Csütörtökön és pénteken anyósomék vigyáztak rá, míg én dolgoztam, ami minden volt, csak nem meló, mert folyton a pockon járt az agyam. Péntek estére aztán Dávid is csatlakozott a hányók közé, de szerencsére nála a hasmenés elmaradt, ellenben hőemelkedése neki is volt. 
Úgy volt megbeszélve, hogy szombaton szülő látogatásra megyünk anyuékhoz. Kb. 10 percenként változtak a vélemények a menjünk-ne menjünk kérdésben. Azt beszéltük meg, hogy ha amikor indulnánk, jól lesznek a srácok, akkor megyünk, ha nem, akkor maradunk. Anyu persze nagyon akarta, hogy menjünk így is-úgy is, hát meg is lett az eredménye.
Szombat reggel 10-kor épp elemükben voltak a srácok, szétszedték a lakást, gondoltam ez a gyógyulás jele, indulhatunk. Mire leértünk, Márk ismét beköltözött a WC-re, Dávid pedig elfoglalta az ágyat, annyira gyenge volt, hogy nem bírt felkelni. Vasárnap dettó. Visszaindulás előtt telefon anyósomnak, hogy esetleg tudna-e megint vigyázni a fiúkra, mostmár mindkettőre, mikor mondta, hogy sajna nem, mert lázas és hasmenése van. Puff szegény.
Anyu felajánlotta, hogy felutazik velünk Pestre, ne aggódjunk, majd ő vigyáz rájuk. Így is lett, tegnap ő volt velük, ma pedig én, mert anyu kidőlt: láz és hasmenés+hányás.

Én pedig egy kicsit nosztalgiáztam ma délelőtt. Nagyon régen voltam velük itthon és ma valahogy nagyon jól érzem magam. Jó velük itthon. Nem is értem, hogy régebben miért sürgettem a munkába állást. Na persze tudom, a pénz miatt nyilván, azért, hogy legyen nekem is keresetem, hogy könnyebben tudjuk fizetni a lakáshitelt.

Apropó lakás! Ma egy hirtelen ötlettől vezérelve felvettem a kapcsolatot egy ingatlanirodával. Küldtem fotókat a lakásról, meg leírást és elkezdtem árulni. Tudom, ez így viccesen hangzik, hiszen hitel van rajta, nem is kevés és konkrétan én sem tudom, hogy ezt hogy gondoltam, de tény, hogy szombaton jön a pasas a részletekről beszélni. Kértem, hogy egyúttal segítsen nekünk nagyobbat találni. A baj az, hogy a mostani részleteket is nehezen tudjuk kifizetni, akkor mit akarok én egy nagyobb lakástól? Mindegy, én most nagyon optimista vagyok, elhatároztam, hogy nagyobb lakás kell nekünk és érzem, hogy valahogy valamikor meglesz. Az első lépést már megtettem. Csak vajon a férjem mit fog este ehhez szólni, amikor megtudja, hogy mik a terveim? Mert neki elfelejtettem ezekről szólni :S

Tegnap délután öt órakor még nem volt jelmezünk. Egyik gyereknek sem. Már kezdtem pánikolni, hogy mi lesz így, míg végül kikötöttünk egy MASZKA nevezetű jelmezkölcsönzőben. A honlapon rohadt sok jelmez van, kisbabától egészen a felnőtt méretig. Ehhez képest se a Dávid, se a Márk méretében nem kaptunk egy darab jelmezt sem. Hercegnős és balerinás volt millióegy, de fiú jelmezből 122-es volt a legkisebb, legalábbis ezt állította az  20 év körüli piercinges büdös szájú eladó hölgy. Egyáltalán nem hittem neki, ezért egy másik eladóhoz fordultam, aki meghökkenve mondta, hogy már hogyne lenne 110-es jelmez és kihozott egy 116-os kalózjelmezt. Végülis egész jó volt a Dávidnak, de nagyon ledöbbentem, amikor közölte, hogy a kölcsönzés ára 5000 Ft és hagyjak ott még 5000 Ft kauciót. Már majdnem hajlottam rá, de mikor közölték, hogy se kard, se szembigyó nincs hozzá, hanem plusz 4000 Ft-ért lehet megvenni, mérgemben felhívtam a férjemet és a telefonban lehordtam az egész Maszka jelmezkölcsönzőt - az eladókkal az élen - a sárga földig, majd kirobogtam onnan a srácokkal. Hogy jobban tudjak gondolkodni a hogyan tovább kérdésen, beültünk a szomszédos cukrászdába és betoltunk fejenként két mignont. Csatlakozott a férjem is és elindult a szerezzünk valahonnan minél előbb valamilyen jelmezt túránk.

Első állomás a Lidl volt, ahol csodaszép balerinás és katicabogaras jelmezt találtunk, ami szuper lett volna, ha Dávid és Márk lányoknak születtek volna. Következő állomásunk a Tesco volt, ahol találtunk Hihetetlen családos jelmezt, egy darabot, pont a Márk méretében. Márk fél óráig hisztizett, hogy ő jegesmedve akar lenni, nem érdekli a Hihetetlen család, míg végül sikerült meggyőzni őt. Ebben az abszolút segítség egy doboz narancsos tic tac volt...Oké, Márk pipa, de Dávid nem.

Mivel Dávid farsangja csak holnap lesz, nyertünk egy napot. Ma egész délelőtt a netet böngésztem, hogy honnan a büdös francból szerzek neki jelmezt, míg végül - mintha csak megérezte volna - Dádi egyik ovis társának az anyukája felajánlott egy felesleges muskétás jelmezt. Hállelúja, nekem mindegy mi az, csak valami legyen!

Ebből viszont tanultam, jövőre tuti biztos, hogy már január elején beszerzek farsangi jelmezeket!

Pár kép:

Hm, ennél többet nem enged feltölteni a freeblog. Vajon miért?

Szombaton délelőtt kb. 9-ig aludtunk, köszönhető ez annak, hogy a srácok pénteken és szombaton kint aludhatnak velünk. Aztán kicsit lustálkodtunk még a tv előtt egy fél órás Stahl konyhája műsort bámulva. Innen kedvet kapva jött az ötlet, hogy mi is legyen a szombati menü. Sütőtök krémleves és rántott zeller rizzsel. Ahhoz képest, hogy még soha nem csináltam sütőtök krémlevest, nagyon finom lett, bár igaz, hogy nem nagy ördöngősség az elkészítése. Aztán ebéd után - ami kb. fél 3-kor volt - elküldtük aludni a srácokat és én lepődtem meg a legjobban, amikor szó nélkül el is mentek és 5 percen belül be is aludtak. Csak tudnám miben fáradtak el??? Én pedig addig felhívtam anyósomékat és megkérdeztem, hogy átvihetnénk-e a srácokat, mert elmennénk valahova, esetleg mi lenne, ha ott is aludnának éjszaka? A válasz persze igen volt, de a fiúk, amikor ébredés után megtudták, hogy mit terveztünk a hátuk mögött, nagyon kiakadtak és mindketten hisztis rohamot kaptak, hogy nem akarnak ott aludni a mamáéknál. Arra sikerült őket rávenni, hogy 1-2 órára átmenjenek, de meg kellett ígérni, hogy mindenképpen elmegyünk értük még aznap és nem kell ott aludniuk. Anyósom nem igazán értette, hogy miért nem akarnak ott aludni a srácok, pedig a válasz nagyon egyszerű: kiskoruktól kezdve sokkal gyakrabban kellett volna nagyszülő-unoka programot csinálni és nem kéthavonta egyszer meglátogatni őket. Az én szüleim - habár 170 km-re laknak tőlünk - naponta hívják a srácokat telefonon és kéthetente találkozunk is.

Elvittük őket, mi pedig elmentünk egy könyvbemutatóra, amelyre a régi munkahelyemen a főnököm felesége hívott meg. Érdekes volt, jó volt a társaság, szeretek velük lenni és jó érzés, hogy még mindig szólnak, ha ilyen-olyan program van. Utána pedig véééééégre beültünk a Vapianoba enni, finomakat, nyugiban, kettesben.

Vasárnap délelőtt eszembe jutott, hogy szerdán és csütörtökön farsang lesz az oviban, jelmez meg nuku. Úgyhogy irány a legközelebbi Háda turi, ami a Lurdy házban van. Bementünk, kiderült, hogy az összes jelmezt előző este összepakolták és elvitték valahova, merthogy a farsangi szezonnak már vége. Hát nem tudom, hogy hol a hiba, de tudtommal még a farsangi szezon közepén vagyunk. Jelmez tehát továbbra sincs, nem tudom hogy öltöztetem be őket jegesmedvének. De azért volt örömük a srácoknak, mert bementünk a Lurdy játszóházba, ami szerintem nagyon szuper hely. Másfél órát voltunk csak ott, én abból fél órát egy masszírozó fotelben töltöttem, ami nem működött ugyan, de így is nagyon kényelmes volt, majdnem elaludtam benne. Dávidék nagyon felpörögtek a játszóháztól, alig lehetett őket rávenni az indulásra. Képeket majd töltök fel, csak még nem másoltam át őket a gépemre.

Dávid pedig mától úszni fog járni. Már rég be kellett volna íratni úszótanfolyamra, ha már a Komjádi uszitól 5 percre lakunk, de eddig ez valahogy kimaradt. Kapott tegnap úszósapkát és úszószemüveget, az izgalomtól, hogy úszásra fog járni alig aludt, folyton azt kérdezgette, hogy még hány óra van a kezdésig. Remélem az első úszás után is legalább ugyanilyen lelkes lesz. szívesen lennék egy olimpiai bajnok úszó anyukája. Vagy kettőé. Bár Márk kijelentette, hogy őt az úszás nem érdekli, mert takarítani szeret a világon a legjobban :)

Ma végre eljutottunk az 5 és a 3 éves státusz vizsgálatra a fiúkkal. Őszintén szólva szerintem teljesen feleslegesek ezek a vizsgálatok. De mégis elmentem velük, mert a védőnőt nem akartam megbántani, szerencsétlen már százszor hívott telefonon, hogy mikor megyünk, én meg százszor mondtam le. Na de százegyedszerre eljutottunk, több kevesebb sikerrel.

Dávid nagyon együttműködő volt. Súlymérés, vérnyomásmérés, magasság, látásvizsgálat, hallásvizsgálat. Szegény Dádi úgy izgult a vérnyomásmérésnél, hogy 117-es pulzust produkált és 140-es vérnyomást. Nagyon ügyes volt egyébként, mindent jól látott, mindent jól meghallott, mindent jól elmutogatott. 
Márk közel sem. Ő már mikor beléptünk azt kérdezte a védőnőtől, hogy mikor kap matricát és kekszet. Vérnyomásmérés nem érdekelte, inkább elkezdte "szerelni" a készüléket. Hallásvizsgálatra nem tudtuk rávenni, nem akarta a fülhallgatót felvenni, látásvizsgálat szintén nem érdekelte, az első két figuráról még megmondta, hogy micsoda, onnantól kezdve közölte, hogy ez a feladat unalmas és haza akar menni. Azért a mérlegre még hajlandó volt felállni, de magasságot nem tudtunk mérni, mert közölte, hogy ő tizenhúsz és hagyjuk békén. Aztán jött a nyafogás és a pisilni kell, szomjas vagyok, menjünk már című fejezet. Védőnő még megkérte a fiúkat, hogy rajzoljanak egy emberkét egy papírra. Dávid ügyesen rajzolt, Márk fogta a filctollat és inkább az asztalt firkálta vele össze, majd azért a papírra is rajzolt egy összevisszaságot, ami szerinte Buzz Lightyear, amint éppen megy a végtelenbe és tovább. Elég vicces volt, de azt hiszem csak inkább nekem, védőnő nem is erőltette tovább a dolgot és elengedett minket.

Ezért is mondtam, hogy szerintem feleslegesek ezek a vizsgálatok. Magasságot és súlyt otthon is tudunk mérni és szoktunk is. Ha a hallásukkal vagy a látásukkal bármi gond lenne, az azért azt hiszem feltűnt volna. Rajzolni pedig annyit rajzolnak az oviban és a bölcsiben, hogy már szóltak, hogy legyek kedves plusz papírokat bevinni.

De tudom, ez a védőnők dolga, hogy státuszokat csináljanak. Csak szerintem ne tegyék kötelezővé.

Elsősorban önnön érdekből (van ilyen kifejezés, ugye?) bevezettem egy új szabályt otthon, aminek a srácok is és én is nagyon örülünk, férjem kevésbé.
Imádok aludni és amióta gyerekeim vannak, kb. a 10 ujjamon meg tudom számolni, hogy hányszor aludtam 8 órát egyben. Este hiába fürdetem meg a srácokat 7-kor, fél 9-9 előtt nem alszanak el. Mindig kijönnek a szobából ilyen-olyan indokkal, főleg a Márk és ez egy fél órás műsor minden este. Reggel pedig fél 8-kor sem tudom őket felébreszteni, pedig az a maximum, amíg hagyhatom őket aludni, mert 8-kor indulás van (általában nincs). Bezzeg hétvégén, amikor alhatnának reggel 9-ig is, már 7-kor ott kukorékolnak az ágyunknál és ugrasztanak játszani meg kakajót inni.

Na ebből lett kicsit elegem és ezért azt találtam ki, hogy minden pénteken és szombaton kint aludhatnak a mi szobánkban. Ők az ágyon, mi pedig szivacson a földön. Megmondtam nekik, hogy akkor alszanak el, amikor akarnak, csak ne ugrabugráljanak és ne hangoskodjanak. Annyira lelkesek ilyenkor, hogy szó nélkül megfürdenek este, ők ágyaznak meg saját maguknak, sőt nekünk is, kiválasztanak egy mesefilmet/animációs filmet és együtt nézzük meg mind a négyen. Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat. Persze mondanom sem kell, ilyenkor sokkal előbb kidőlnek, mint hétköznap, ennek ellenére reggel 9-nél előbb eddig nem ébredtek fel. Azaz de, a Márk igen, de amint meglátja, hogy ott vagyunk mi is a szobában, vissza is alszik. Én pedig ilyenkor végre kialszom magam :)

Hát eljött ez a pillanat is. Az én kisebbik fiam sem olyan kicsi már. Egyik szemem sír, meg a másik is.

Valahogy úgy voltam vele - ott legbelül -, hogy oké, hogy már bölcsibe jár, oké, hogy dolgozom, de igazából én még gyesen vagyok vele, mert Ő még nincs 3 éves. Azt éreztem, hogy még kismama vagyok, mert van egy 3 év alatti gyerekem. De ez a 3 év picit megijeszt. Nincs több gyes (na nem mintha olyan rohadt sok lett volna, de azért én nagyon örültem ennek is) és már két nagyfiam van. Én ezt a 3 évet is legalább olyan vízválasztónak érzem, mint például a 18-at. Lehet, hogy ez az én hülyeségem, nem tudom. Fura azt válaszolni arra a kérdésre, hogy hány évesek a gyerekeim, hogy 5 és 3. Hogy a fenébe, amikor Dávid csak tegnapelőtt született, Márk pedig csak tegnap???

Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem a rosszcsont, nagy szemű, édespofa, olykor nagyon bölcs, néha nagyon vicces, majdnem 19 kilós, akaratos, szöszi fürtös kis manóm, akit nagyon-nagyon imádunk!

Boldog szülinapot Márk! ♥

Még két hete, amikor Márkkal kórházban voltunk, egy négy ágyas szobát kaptunk, pont ugyanazt, amit egy évvel ezelőtt. A szobában két rácsos ágy és két szimpla felnőtt ágy volt. Mi tavaly egy szimpla ágyat foglaltunk el, akkor együtt aludtunk az ágyon Márkkal két éjszakát. Most nem volt ilyen szerencsénk, mert foglaltak voltak az ágyak, úgyhogy Márk egy rácsos ágyat kapott, a férjem - merthogy ő ment be vele éjjel - pedig egy széket. Mikor a férjem már megunta a széken való alváspróbálkozást, észrevett 3 szivacsot és leterítette őket a földre, és megpróbált azon aludni. Kb. fél óra alvás után, reggel 5 órakor (!) bement egy takarítónő és a felmosó csövével vagy mivel megbirizgálta a férjem lábát és morcosan közölte vele, hogy hatkor jön ám takarítani, akkor nem akarja már a férjemet a szivacsokon látni, mert különben nem tud felmosni. Nem akartam elhinni, hogy ennyire hülye emberek is vannak, most komolyan ezt reggel 5-kor kell közölni? Még jó, hogy nem én voltam ott, mert esküszöm beszóltam volna neki.

Én csak reggel mentem be a kórházba felváltani a férjemet és mikor beléptem a kórterembe, egyből láttam, hogy egy sérült kisfiú a Márk egyik szobatársa, akit történetesen szintén Márknak hívtak. A kisfiú hét éves és nagyon kiszolgáltatott. Az, hogy a nővérek hogy bánnak a beteg gyerekekkel, az egyszerűen siralmas. Mesélte a férjem, hogy éjszaka a kisfiú többször sírdogált és senki nem volt képes bemenni hozzá. A férjem próbálta nyugtatgatni, de aztán szólt az egyik éjszakás nővérnek, hogy menjen be, ő meg csak legyintett és közölte, hogy á, ez mindig ezt csinálja, majd abbahagyja. Hát kérem, éljenek a magyar kórházak és a gondoskodó nővérek....Amíg én napközben bent voltam a Márkkal - ez reggel fél 9-től este hatig volt - kétszer jött be a kisfiúhoz a nővér és etette meg valamint rakta tisztába. Ennyi. Abszolút nem foglalkoztak vele, látszott rajtuk, hogy legszívesebben megszabadulnának már tőle, mert csak a terhükre van. Aztán délután bejött a másik Márkhoz egy férfi és egy nő, akiktől megtudtuk, hogy Márk teljesen egészségesen jött a világra, de pár hónapos korában a másfél éves testvére valahogy lelökte az ágyról és epilepsziás rohama lett és azóta testileg és szellemileg sérült lett. A szülők lemondtak róla és beadták intézetbe, azóta felé se néztek. A hideg kiráz ilyenkor és legszívesebben bezárnám börtönbe az ilyen szülőket. A férfi és a nő a gondozók voltak, akik olyan szeretettel bántak a kisfiúval, hogy az irigylésreméltó. Mikor ők ott voltak, befáradt nagy kegyesen az egyik nővér is és közölte, hogy ő már rengeteget (!) foglalkozott a gyerekkel és ma már nem szeretné se etetni, se pelenkázni, mert elfáradt. Ezt a kamut...De persze mi (többi szülő) felvilágosítottuk a látottakról a gondozókat.

Annyira jó volt látni, hogy az a kisfiú, aki állítólag nem tud kommunikálni, mennyi mindent elmondott a szemével a gondozóknak. A férfi az ölébe vette, az elgémberedett lábait tornáztatta, elmesélte a napját, énekelt neki és a fiú igenis felfogta a hallottakat. A kommunikáció igénye pedig abszolút megvolt nála is. Ő a szemével beszélt. Látszott rajta, hogy boldog, mosolygott, mert törődtek vele.
Nincs jogom elítélni a nővéreket, mert nem én vagyok a helyükben. Tisztában vagyok vele, hogy egyáltalán nincsenek megfizetve. Néha embertelen munkát végeznek. De azt gondolom, hogy éppen ezért csakis szerelemből lehet csinálni ezt a hivatást. Aki pedig szerelmes a munkájába, ne legyen ilyen seggfej a magatehetetlen emberekkel.

Örömei:

- egy éjszaka után kiengedtek minket a kórházból
- kedvezményes áron beszereztünk egy amúgy 30000 Ft-os inhalátort a Márknak
- torna tanár szerint Dávid a legügyesebb és legmozgékonyabb gyerek a csoportjában és szíve szerint áttenné a nagycsoportos tornások közé (Dávid nem akar menni, marad a középsősök közt)
- megkaptam életem első céges telefonját, ráadásul Androidos és érintőképernyős (csak kár, hogy egyáltalán nem tudom kezelni)
- megtanultam isteni finom bolognai speghettit készíteni és Dávid megjegyezte, hogy még életében nem evett ilyen finomat
- múlt vasárnap eljutottam életemben először bábszínházba (hála Szöszkének) és bár abszolút gyerekelőadás volt, kicsit ismét gyereknek érezhettem magam
- a munkahelyemen még egy napi feladatot rám bíztak és elmondták, hogy meg vannak velem elégedve, a munkához való hozzáállásom szerintük 100 %
- eljutottam ma a turiba és egy nagyon édes felsőt halásztam

Bánatai:

- szerdán majdnem dobtam egy hátast, amikor tankolás közben észrevettem, hogy 424 Ft-ért tankolok
- 5000 Ft-unkba került, amikor a kórházi nap után - mivel mindkettőnknek dolgozni kellett menni és mást hirtelen nem tudtunk megkérni - a férjem nagyobbik lánya vigyázott a Márkra (hát...ezt inkább nem kommentálom, szerintem ezzel mindent elmondtam)
- csütörtökön úgy bedagadt a fogínyem, hogy a pénteki napot csukott szájjal töltöttem és 5 percenként sírtam a fájdalomtól. Este már nem bírtam tovább és elmentünk egy éjjel-nappali fogorvoshoz, aki leszedte a fogkövet az összes fogamról, majd a gyulladt részhez érve majdnem megölt (azzal az éles szerszámmal elkezdte piszkálni az ínyemet, borzasztó volt), de végül rendbe hozta az ínyemet, ma már újra beszélek és mosolygok
- ma férjem nagyobbik lánya írt egy e-mailt apjának, hogy kéne neki 12000 Ft, mert elszakadt a kontaktlencséje (bakker, szemüveg esetleg????)
- Márk még mindig bepisil éjszaka, de letojom, a lényeg, hogy ne legyen kruppos

Hát ezek vannak most velünk :)

Tudom, nem a legújabb sláger, de nekem nagyon tetszik:

Igazából nem akartam egy ilyen bejegyzéssel indítani az új évet (és főleg nem hajnali 3-kor). Már napok óta tervezem, hogy leülök a gép elé és végre írok idei, friss blogot, de alig van időm, nagyon pörögnek az események, programok körülöttünk, ami azért jó valljuk be, legalábbis jobb, mintha punnyadnánk és nem történne velünk semmi. Na de hogy pont ez és pont megint most...Tegnapelőtt épp arra gondoltam, hogy 1 éve ilyenkor Márkkal kórházban voltunk, mert kruppos lett és hogy milyen gyorsan eltelt ez az egy év stb, meg persze megjegyeztem halkan magamnak, hogy de jó, hogy most már nincs krupp...Ebből ki lehet találni, hogy hol van most Márk és mi a baja...Az előbb mentek be taxival a János kórházba a férjemmel. Megint ugató köhögésre ébredt, remegett szegényem mint a kocsonya, adtunk Rectodelt kúpot, kiálltunk vele az ablakba, kapott Ventolin sprayt, de nem nagyon lett jobb. Én egyből bepánikoltam, mert elvileg ahogy az ablakba állunk vele, a hideg levegőtől gyorsan abba kellene hagynia a köhögést, de ez most nem így történt. Ezért sajnos - bár meg akartuk úszni - jobbnak láttam, ha bemegyünk vele az ügyeletre. Én akartam menni, de végül a férjem ment. Remélem nagyon, hogy most nem kell bent maradni vele, mert úgy tudom csak az első kruppnál kötelező bent tartani a gyereket. De ha mégis bent fogják a pockot, akkor reggel gyorsan elviszem Dádit az oviba és felváltom a férjemet.

Mikor növi már ki ezt a Márk?????

Nyilván ő a legfontosabb, nem is kérdés, de bennem van a para, hogy vajon hogy tolerálják a munkahelyemen, ha nem megyek dolgozni, mert beteg a gyerek? Még csak az hiányzik, hogy kirúgjanak, most kezdünk talpra állni a tavalyi több hónapos munkanélküliség után, nagyon nem bírnám ki, ha kezdődne minden elölről...

Eddig egyik december 24-én sem kellett főznöm, mert vagy még anyuékkal laktam, vagy pedig anyósomékhoz mentünk ebédelni, ahol degeszre ettük magunkat és 25-re is annyi kaját pakolt nekünk anyósom, hogy bőven elég volt. 26-án pedig mentünk a szüleimhez, ahol szintén nem az én főztömet ette a család. Na de idén úgy alakult, hogy anyósom kitalálta, hogy csak 25-én menjünk hozzájuk, mert az egész családot együtt szeretné látni, beleértve a férjem húgát, öccsét és az ő családjukat. Szóval olyan helyzetbe kerültem, hogy 24-én nekünk kellett gondoskodni a karácsonyi menüről. Mit tesz ilyenkor egy szuperanya és szuperfeleség? Nekiáll sütni-főzni látástól vakulásig. És mit tesz Csupi? Előveszi a mélyhűtőből a lefagyasztott gulyáslevest és zöldbabfőzeléket. Igen, bevallom, ez volt az ebédünk, vacsorára pedig melegszendvicset ettünk. Nem érte lelki trauma ezért egyikőnket sem. Mézeskalács volt az egyetlen, amit sütöttem, de ezt is csak azért, mert imádom a srácokkal együtt csinálni. A kaja nálunk amúgy sem játszik központi szerepet, a gyerekek pedig még nem tudják, hogy ilyenkor általában halászlé van rántott hallal és töltött káposztával, de biztos vagyok benne, hogy ha tudták volna, akkor is nagy ívben lekakilják az ebédet, hiszen számukra egyelőre az ajándék a legfontosabb. Abban pedig nem volt hiány, de nagyon ügyeltünk, hogy ne vigyük túlzásba - és nem is tudtuk, mert még az adósságainkat nyögjük. Idén elmaradt a sokadik mecsi, verdás izé, toy storys bizé, helyette mi gyártottunk nekik saját készítésű pólót, kulcstartót, mesekönyvet és nagyon lelkesek voltak a srácok, nagyon örültek mindennek. A lelkesedés másnapig tartott kb, amikor anyósomékhoz mentünk, mert ott újabb ajándékok várták őket, aztán harmadnap anyukámékhoz, ahol szintén újabbak. Még nem értik teljesen, hogy 3 napig tart a karácsony, ők azt látták, hogy 3 napon keresztül ajándékokat kaptak és Márk kedd reggel sírt egy sort, mert már nem kapott több ajándékot. Ráadásul ma Dádinak névnapja van, ez is egy mélypont a Márknak :)

Érdekes, hogy ebben a pár napban nem ettem annyira sokat, mint szoktam ilyenkor, mégis híztam kerek 2 kilót :))) Máskor meg hiába eszem annyit, mint VV Kinga, semmi nem ragad rám. Apropó, Való Világ...Szánalmas egy műsor, én csak egyetlen dolog miatt mennék be a villába: azért, hogy felszedjek pár kilót. Garantáltan sikerülne. Aztán jóllakottan kijönnék.

Tegnap jöttünk vissza a szüleimtől, mert ma mindkettőnknek be kellett menni dolgozni. Ehhez képest én már másfél órája itthon vagyok, mert semmi nem volt bent, nem is értem miért van szükség ilyenkor arra, hogy valaki bent legyen.