Hát eljött ez a pillanat is. Az én kisebbik fiam sem olyan kicsi már. Egyik szemem sír, meg a másik is.

Valahogy úgy voltam vele - ott legbelül -, hogy oké, hogy már bölcsibe jár, oké, hogy dolgozom, de igazából én még gyesen vagyok vele, mert Ő még nincs 3 éves. Azt éreztem, hogy még kismama vagyok, mert van egy 3 év alatti gyerekem. De ez a 3 év picit megijeszt. Nincs több gyes (na nem mintha olyan rohadt sok lett volna, de azért én nagyon örültem ennek is) és már két nagyfiam van. Én ezt a 3 évet is legalább olyan vízválasztónak érzem, mint például a 18-at. Lehet, hogy ez az én hülyeségem, nem tudom. Fura azt válaszolni arra a kérdésre, hogy hány évesek a gyerekeim, hogy 5 és 3. Hogy a fenébe, amikor Dávid csak tegnapelőtt született, Márk pedig csak tegnap???

Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem a rosszcsont, nagy szemű, édespofa, olykor nagyon bölcs, néha nagyon vicces, majdnem 19 kilós, akaratos, szöszi fürtös kis manóm, akit nagyon-nagyon imádunk!

Boldog szülinapot Márk! ♥

Még két hete, amikor Márkkal kórházban voltunk, egy négy ágyas szobát kaptunk, pont ugyanazt, amit egy évvel ezelőtt. A szobában két rácsos ágy és két szimpla felnőtt ágy volt. Mi tavaly egy szimpla ágyat foglaltunk el, akkor együtt aludtunk az ágyon Márkkal két éjszakát. Most nem volt ilyen szerencsénk, mert foglaltak voltak az ágyak, úgyhogy Márk egy rácsos ágyat kapott, a férjem - merthogy ő ment be vele éjjel - pedig egy széket. Mikor a férjem már megunta a széken való alváspróbálkozást, észrevett 3 szivacsot és leterítette őket a földre, és megpróbált azon aludni. Kb. fél óra alvás után, reggel 5 órakor (!) bement egy takarítónő és a felmosó csövével vagy mivel megbirizgálta a férjem lábát és morcosan közölte vele, hogy hatkor jön ám takarítani, akkor nem akarja már a férjemet a szivacsokon látni, mert különben nem tud felmosni. Nem akartam elhinni, hogy ennyire hülye emberek is vannak, most komolyan ezt reggel 5-kor kell közölni? Még jó, hogy nem én voltam ott, mert esküszöm beszóltam volna neki.

Én csak reggel mentem be a kórházba felváltani a férjemet és mikor beléptem a kórterembe, egyből láttam, hogy egy sérült kisfiú a Márk egyik szobatársa, akit történetesen szintén Márknak hívtak. A kisfiú hét éves és nagyon kiszolgáltatott. Az, hogy a nővérek hogy bánnak a beteg gyerekekkel, az egyszerűen siralmas. Mesélte a férjem, hogy éjszaka a kisfiú többször sírdogált és senki nem volt képes bemenni hozzá. A férjem próbálta nyugtatgatni, de aztán szólt az egyik éjszakás nővérnek, hogy menjen be, ő meg csak legyintett és közölte, hogy á, ez mindig ezt csinálja, majd abbahagyja. Hát kérem, éljenek a magyar kórházak és a gondoskodó nővérek....Amíg én napközben bent voltam a Márkkal - ez reggel fél 9-től este hatig volt - kétszer jött be a kisfiúhoz a nővér és etette meg valamint rakta tisztába. Ennyi. Abszolút nem foglalkoztak vele, látszott rajtuk, hogy legszívesebben megszabadulnának már tőle, mert csak a terhükre van. Aztán délután bejött a másik Márkhoz egy férfi és egy nő, akiktől megtudtuk, hogy Márk teljesen egészségesen jött a világra, de pár hónapos korában a másfél éves testvére valahogy lelökte az ágyról és epilepsziás rohama lett és azóta testileg és szellemileg sérült lett. A szülők lemondtak róla és beadták intézetbe, azóta felé se néztek. A hideg kiráz ilyenkor és legszívesebben bezárnám börtönbe az ilyen szülőket. A férfi és a nő a gondozók voltak, akik olyan szeretettel bántak a kisfiúval, hogy az irigylésreméltó. Mikor ők ott voltak, befáradt nagy kegyesen az egyik nővér is és közölte, hogy ő már rengeteget (!) foglalkozott a gyerekkel és ma már nem szeretné se etetni, se pelenkázni, mert elfáradt. Ezt a kamut...De persze mi (többi szülő) felvilágosítottuk a látottakról a gondozókat.

Annyira jó volt látni, hogy az a kisfiú, aki állítólag nem tud kommunikálni, mennyi mindent elmondott a szemével a gondozóknak. A férfi az ölébe vette, az elgémberedett lábait tornáztatta, elmesélte a napját, énekelt neki és a fiú igenis felfogta a hallottakat. A kommunikáció igénye pedig abszolút megvolt nála is. Ő a szemével beszélt. Látszott rajta, hogy boldog, mosolygott, mert törődtek vele.
Nincs jogom elítélni a nővéreket, mert nem én vagyok a helyükben. Tisztában vagyok vele, hogy egyáltalán nincsenek megfizetve. Néha embertelen munkát végeznek. De azt gondolom, hogy éppen ezért csakis szerelemből lehet csinálni ezt a hivatást. Aki pedig szerelmes a munkájába, ne legyen ilyen seggfej a magatehetetlen emberekkel.

Örömei:

- egy éjszaka után kiengedtek minket a kórházból
- kedvezményes áron beszereztünk egy amúgy 30000 Ft-os inhalátort a Márknak
- torna tanár szerint Dávid a legügyesebb és legmozgékonyabb gyerek a csoportjában és szíve szerint áttenné a nagycsoportos tornások közé (Dávid nem akar menni, marad a középsősök közt)
- megkaptam életem első céges telefonját, ráadásul Androidos és érintőképernyős (csak kár, hogy egyáltalán nem tudom kezelni)
- megtanultam isteni finom bolognai speghettit készíteni és Dávid megjegyezte, hogy még életében nem evett ilyen finomat
- múlt vasárnap eljutottam életemben először bábszínházba (hála Szöszkének) és bár abszolút gyerekelőadás volt, kicsit ismét gyereknek érezhettem magam
- a munkahelyemen még egy napi feladatot rám bíztak és elmondták, hogy meg vannak velem elégedve, a munkához való hozzáállásom szerintük 100 %
- eljutottam ma a turiba és egy nagyon édes felsőt halásztam

Bánatai:

- szerdán majdnem dobtam egy hátast, amikor tankolás közben észrevettem, hogy 424 Ft-ért tankolok
- 5000 Ft-unkba került, amikor a kórházi nap után - mivel mindkettőnknek dolgozni kellett menni és mást hirtelen nem tudtunk megkérni - a férjem nagyobbik lánya vigyázott a Márkra (hát...ezt inkább nem kommentálom, szerintem ezzel mindent elmondtam)
- csütörtökön úgy bedagadt a fogínyem, hogy a pénteki napot csukott szájjal töltöttem és 5 percenként sírtam a fájdalomtól. Este már nem bírtam tovább és elmentünk egy éjjel-nappali fogorvoshoz, aki leszedte a fogkövet az összes fogamról, majd a gyulladt részhez érve majdnem megölt (azzal az éles szerszámmal elkezdte piszkálni az ínyemet, borzasztó volt), de végül rendbe hozta az ínyemet, ma már újra beszélek és mosolygok
- ma férjem nagyobbik lánya írt egy e-mailt apjának, hogy kéne neki 12000 Ft, mert elszakadt a kontaktlencséje (bakker, szemüveg esetleg????)
- Márk még mindig bepisil éjszaka, de letojom, a lényeg, hogy ne legyen kruppos

Hát ezek vannak most velünk :)

Tudom, nem a legújabb sláger, de nekem nagyon tetszik:

Igazából nem akartam egy ilyen bejegyzéssel indítani az új évet (és főleg nem hajnali 3-kor). Már napok óta tervezem, hogy leülök a gép elé és végre írok idei, friss blogot, de alig van időm, nagyon pörögnek az események, programok körülöttünk, ami azért jó valljuk be, legalábbis jobb, mintha punnyadnánk és nem történne velünk semmi. Na de hogy pont ez és pont megint most...Tegnapelőtt épp arra gondoltam, hogy 1 éve ilyenkor Márkkal kórházban voltunk, mert kruppos lett és hogy milyen gyorsan eltelt ez az egy év stb, meg persze megjegyeztem halkan magamnak, hogy de jó, hogy most már nincs krupp...Ebből ki lehet találni, hogy hol van most Márk és mi a baja...Az előbb mentek be taxival a János kórházba a férjemmel. Megint ugató köhögésre ébredt, remegett szegényem mint a kocsonya, adtunk Rectodelt kúpot, kiálltunk vele az ablakba, kapott Ventolin sprayt, de nem nagyon lett jobb. Én egyből bepánikoltam, mert elvileg ahogy az ablakba állunk vele, a hideg levegőtől gyorsan abba kellene hagynia a köhögést, de ez most nem így történt. Ezért sajnos - bár meg akartuk úszni - jobbnak láttam, ha bemegyünk vele az ügyeletre. Én akartam menni, de végül a férjem ment. Remélem nagyon, hogy most nem kell bent maradni vele, mert úgy tudom csak az első kruppnál kötelező bent tartani a gyereket. De ha mégis bent fogják a pockot, akkor reggel gyorsan elviszem Dádit az oviba és felváltom a férjemet.

Mikor növi már ki ezt a Márk?????

Nyilván ő a legfontosabb, nem is kérdés, de bennem van a para, hogy vajon hogy tolerálják a munkahelyemen, ha nem megyek dolgozni, mert beteg a gyerek? Még csak az hiányzik, hogy kirúgjanak, most kezdünk talpra állni a tavalyi több hónapos munkanélküliség után, nagyon nem bírnám ki, ha kezdődne minden elölről...

Eddig egyik december 24-én sem kellett főznöm, mert vagy még anyuékkal laktam, vagy pedig anyósomékhoz mentünk ebédelni, ahol degeszre ettük magunkat és 25-re is annyi kaját pakolt nekünk anyósom, hogy bőven elég volt. 26-án pedig mentünk a szüleimhez, ahol szintén nem az én főztömet ette a család. Na de idén úgy alakult, hogy anyósom kitalálta, hogy csak 25-én menjünk hozzájuk, mert az egész családot együtt szeretné látni, beleértve a férjem húgát, öccsét és az ő családjukat. Szóval olyan helyzetbe kerültem, hogy 24-én nekünk kellett gondoskodni a karácsonyi menüről. Mit tesz ilyenkor egy szuperanya és szuperfeleség? Nekiáll sütni-főzni látástól vakulásig. És mit tesz Csupi? Előveszi a mélyhűtőből a lefagyasztott gulyáslevest és zöldbabfőzeléket. Igen, bevallom, ez volt az ebédünk, vacsorára pedig melegszendvicset ettünk. Nem érte lelki trauma ezért egyikőnket sem. Mézeskalács volt az egyetlen, amit sütöttem, de ezt is csak azért, mert imádom a srácokkal együtt csinálni. A kaja nálunk amúgy sem játszik központi szerepet, a gyerekek pedig még nem tudják, hogy ilyenkor általában halászlé van rántott hallal és töltött káposztával, de biztos vagyok benne, hogy ha tudták volna, akkor is nagy ívben lekakilják az ebédet, hiszen számukra egyelőre az ajándék a legfontosabb. Abban pedig nem volt hiány, de nagyon ügyeltünk, hogy ne vigyük túlzásba - és nem is tudtuk, mert még az adósságainkat nyögjük. Idén elmaradt a sokadik mecsi, verdás izé, toy storys bizé, helyette mi gyártottunk nekik saját készítésű pólót, kulcstartót, mesekönyvet és nagyon lelkesek voltak a srácok, nagyon örültek mindennek. A lelkesedés másnapig tartott kb, amikor anyósomékhoz mentünk, mert ott újabb ajándékok várták őket, aztán harmadnap anyukámékhoz, ahol szintén újabbak. Még nem értik teljesen, hogy 3 napig tart a karácsony, ők azt látták, hogy 3 napon keresztül ajándékokat kaptak és Márk kedd reggel sírt egy sort, mert már nem kapott több ajándékot. Ráadásul ma Dádinak névnapja van, ez is egy mélypont a Márknak :)

Érdekes, hogy ebben a pár napban nem ettem annyira sokat, mint szoktam ilyenkor, mégis híztam kerek 2 kilót :))) Máskor meg hiába eszem annyit, mint VV Kinga, semmi nem ragad rám. Apropó, Való Világ...Szánalmas egy műsor, én csak egyetlen dolog miatt mennék be a villába: azért, hogy felszedjek pár kilót. Garantáltan sikerülne. Aztán jóllakottan kijönnék.

Tegnap jöttünk vissza a szüleimtől, mert ma mindkettőnknek be kellett menni dolgozni. Ehhez képest én már másfél órája itthon vagyok, mert semmi nem volt bent, nem is értem miért van szükség ilyenkor arra, hogy valaki bent legyen.

Kívánok én is Mindenkinek ezzel a kis videóval :)

Ma home office-t tartottam (volna). Egy valag munkát hazahoztam ugyan, de minek? Reggel elvittem a srácokat normál időben - sőt, még előbb, mint szoktunk indulni, pedig nem is kapkodtunk, hanem szép nyugisan el tudtunk indulni - és 9 körül már itthon is voltam. Leültem a gép elé dolgozni. Egy perc után eldöntöttem, hogy mindjárt folytatom, csak előbb lecsekkolom az e-mailt, facebookot, meg a szokásos kis oldalaimat, aztán na majd utána fel se kelek a gép elől. Hahaha. Merthogy rájöttem, itthonról nem tudok dolgozni. Mikor tényleg belelendülnék, rámjön a pisilni kell, éhes vagyok, szomjas vagyok, azaz a gyerek effektus. Aztán észreveszem, hogy nincs beágyazva. Beágyazok, de előtte icipicit ledőlök, csak 5 perc...lett belőle fél óra tv-zéssel egybekötve. Aztán észrevettem, hogy nincs elmosogatva. Elmosogattam. Aztán mikor visszaültem a gép elé, elkezdett velem egy barátnőm csetelni. Hát cseteltem vele, merthogy nem vagyok bunkó és nem rázom le holmi bocs, dolgoznom kell szöveggel. Na akkor egy órácskát sikerült dolgoznom. Aztán eszembe jutott, hogy a srácok szobájában már napok óta ki akarok porszívózni, de ha itthon vannak, ez nem nagyon megy. Kiporszívóztam, de akkor már előtte port is töröltem és játékokat szortíroztam. Ruhájukat rendbe raktam a szekrényükben. Csillog-villog a szobájuk, de sejtem, hogy karácsonyig nem marad meg ez a nagy rend. Ha már gyerekszoba kész, akkor muszáj a fürdőszobát is, úgyis kicsi, hamar végzek vele. Nem végeztem vele hamar, mert mindent jó alaposan letöröltem, vegyszereztem, pucoltam, kidobtam, tisztítottam, felmostam. Aztán ránéztem az órára és láttam, hogy 4 óra van, indulni kell a kölykökért. Aztán hazajöttünk, ők szétszedték a szobát, ergo totál feleslegesen raktam ott rendet. Férjem csak röhög már rajtam meg a tisztaságmániámon. Este mikor lefeküdtek, keményen elhatároztam, hogy most már nincs semmi és senki, aki engem ugraszt a géptől, de végül lett, a 24 című sorozat az m2-n. Aztán meg hajat mostam és MOST sikerült leülni végre dolgozni. De megint mit csinálok meló helyett? Itt blogolok bakker.

Ezért nem jó ez a home office, legalábbis nekem nem.

A verzió:
Kedden céges karácsony Ráckevén. Délelőtt még meló, délben utazás, négy csillagos wellness hotel, délután szabad program, este vacsi, utána ajándékozás (mert mi is húztunk, mint a suliban anno - én persze az ügyvezető igazgatót húztam :)), aztán pedig buli és ivás kifulladásig. Másnap másnap :) Délelőtt wellness, aztán ebéd és utazás vissza, de nem haza, hanem a melóhelyre dolgozni. A két ünnep között pedig mindenkinek 1 napot be kell menni dolgozni.
Ezzel egy időben: kedd délután Dádinak oviban karácsonyi móka szülők-gyerekek együtt. Mi tavaly nem voltunk, mert beteg volt a Dávid. Plusz meghívtak a régi - imádott - munkahelyem karácsonyi bulijára is, ami szintén kedden lesz, késő délután.

B verzió: 
Nem megyek Ráckevére, inkább dolgozom kedden délutánig, amíg nem kezdődik a Dávid karácsonya az oviban. Aztán pedig régi munkahelyi buli. Szerdán pedig home office fogok dolgozni, míg a többiek wellnesseznek, aztán mire ők visszamennek az irodába, én is bemegyek. Cserébe pedig nem megyek be a két ünnep között egy napot se.

A "B" verziót választom, s hogy miért?
Először is azért, mert nincs fürdőruhám, csak nagyon régi, nagyon gáz. Másodszor azért, mert ugye pont előző nap fog megjönni, úgyhogy wellnessezni nem is tudnék. Harmadszor azért, mert nincs semmi kedvem részegre inni magam a többiekkel. Negyedszer azért, mert lelkifurdalásom lenne, ha nem lennék ott Dádi ovis karácsonyán. Ötödször azért, mert sokkal közelebb állnak hozzám a régi kollégáim, mint a mostaniak (semmi bajom az újakkal, de még csak egy hónapja dolgozom velük). Hatodszor pedig azért, mert így a két ünnep között nyertem egy napot, amikor nem kell bemennem dolgozni.

Az igaz, hogy nem fogok egyhamar eljutni egy 4 csillagos wellness hotelbe, de ha már egyszer eljutok, akkor oda csakis a családdal mennék, hadd élvezkedjenek ők is.

Igen, engem is beszippantott a három X.

Szombaton éjfél után egy perccel a férjem felébresztett és 3 szál rózsát adott ár egy trüffel csoki társaságában, így kívánva boldog szülinapot nekem. Reggel a srácok is agyonpusziltak, kivételesen nem bántam, hogy reggel fél hétkor volt az ébresztő. Délelőtt minden munka alól fel voltam mentve, nekem csak az volt a dolgom, hogy megköszönjem a sok FB üzit, sms-t, e-mailt. Ünnepi ebédet varázsoltak nekem a fiúk, isteni finom hagymaleves volt rizses hússal. Egyszerű, gyors kaja, de nagyon finom volt. Ebéd után az egyik legszebb ajándékot kaptam a pasiktól, ezt itt:

De volt még könyv, Super Mario WII játék is és egy fincsi torta :))

Délután olyan érzésem volt, mintha nagyon elfáradtam volna, rájöttem, hogy a semmittevésben is simán el lehet fáradni. A közérzetem nem volt túl jó, ezért arra gondoltam, hogy lemondom a randinkat Szöszkével, de a férjem rávett, hogy igyak meg egy Aspirin C-t és valóban jobban lettem tőle. Aztán befutott hozzánk Szöszke és indultunk egy csajos dumapartira, amiből végül nem lett semmi...merthogy egy meglepetésbe csöppentem, egy-két barátom lepett meg azzal, hogy eljöttek a férjem (és Szöszke) által last minute szervezett szülinapi "buliba".

Úgyhogy nem is volt olyan rossz érzés, hogy ilyen vén lettem.

Szegény Dádikám elég korán megtudta, hogy nincs Télapó. Vagyis nem biztos, hogy tudja, de nagyon úgy tűnik.

Az előzmény az volt, hogy 5-én munka után rohantam a srácokért, aztán pedig vásárolni. Vásárlás közben megláttam a rengeteg virgácsot meg csoki mikulást és akkor esett le, hogy bakker, másnap hatodika! De ott voltak velem a kölykök, egyszerűen nem tudtam becsempészni egyetlen ajándékot sem a bevásárló kocsiba. Nálunk az a szokás, hogy ha a srácokkal együtt vásárolunk, a pénztárnál ők pakolnak ki a kocsiból és teszik a szalagra a cuccost. Szóval így egyszerűen nem tudtam venni semmit :(

Ezért hát azt találtuk ki itthon a férjemmel, hogy nincs semmi gond, az egyik adventi zokniból kivesszük az ajándékot, betesszük a csizmájukba és másnap pótolni fogjuk a zokniból kölcsönvett ajándékot. Így is lett. Igen ám, de Dádi másnap, mikor meglátta a csizmában az ajándékot, ahelyett hogy örült volna neki, gyanúsan odament a zoknikhoz, megtapogatta mindegyiket és így szólt:

- Szülők! Ebből a zokniból hiányzik az ajándék. Tegnap még szerintem itt volt, mert kitapogattam este, de most már nincs. (Nagyon mérgesen mondta mindezt.)
- De Dádika, nem mi tettük a csizmába az ajándékot, hanem a Télapó! (Próbáltam mentegetőzni.) 
- Hát akkor a Télapó egy tolvaj, mert tuti, hogy innen vette el az ajándékot. (Szegény már majdnem sírt.)
És mit tettem én ebben a helyzetben? Más nem jutott eszembe, ezért ezt mondtam:

- Kérdezd meg Apát Dádi, ő még nem aludt, amikor jött a Télapó, én már igen, ezért én sem tudom, hogy mi történt. :))

Azt nem mondom, hogy a férjem örült ennek a felelősség hárításnak, de végül kitalálta, hogy a Télapóval éjszaka megbeszélte, hogy most a zokniból adja az ajándékot, mert szegény otthon felejtette az ajándékot. Úgy néz ki, hogy tolvaj Télapó szenilis télapóvá vált Dádi fejében, mindenesetre nem firtatta többet a dolgot. Ám este, mikor fürödtek, Márk mondta, hogy volt náluk a bölcsiben a Télapó és akkor Dávid egy laza napersze, a Télapó...mondással szerintem kifejezte, hogy egyáltalán nem hisz ebben az egészben :(

Annak ellenére, hogy már mindenhol saját készítésű adventi kalendáriumokba botlom, csak tegnap délután esett le, hogy akár mi is gyárthatnánk egyet a srácoknak. Megnéztük, hogy milyen kellékek vannak itthon és ezt hoztuk össze:

Jól van, kicsit amatőrök vagyunk, mert 24 zokni helyett csak 12 fért rá, de majd mindegyiket egyszer újratöltjük.

Na jó, azokat az Ikeás tányéralátéteket igazán kivehettem volna, de így is szép.

A koszorút egyébként Dávid kis barátjának anyukája, N. csinálta, utólag is hálás köszönet érte :)

Ma 5 éve, hogy Anyuka lettem. Túlzás nélkül állítom, hogy életem egyik legboldogabb napja volt. Annyira hihetetlen, hogy már ilyen nagy az én kisfiam.

Boldog szülinapot Dádika! ♥♥♥♥♥

Elég sűrű hetünk volt, csak esténként tudtam gép elé ülni és akkor már hulla fáradt voltam ahhoz, hogy írjak.
Hétfőn kezdtem a munkát, ami szerencsére nagyon tetszik. Nincs tőlünk messze, ez nekem nagyon fontos szempont, jófejek a többiek, fiatalok, kedvesek, nem ám olyan seggfejek, mint a Boss volt egy hónapja. Teljesen rugalmasan kezelik, hogy van két kisgyerekem, ugyanis majdnem mindenkinek van és tudják, hogy ha menni kell a gyerekért, akkor menni kell. Ha beteg, akkor beteg. Januártól még közelebb költözik a cég, ahova pedig egy gyermekmegőrzőt is terveznek ahová pl. nyáron, amikor zárva az ovi és a bölcsi, tudjuk hozni a kölyköket, vagy bármikor máskor, amikor épp nincs más felügyelet otthon. El se hiszem, hogy egy ilyen jó helyre kerültem, főleg úgy, hogy ez a lehetőség talált meg engem, mikor már épp feladtam az álláskeresést. 
Szóval a hetünk úgy telt, hogy minden reggel elvittem Dádit anyósomékhoz, mert nem mehetett oviba a köhögése és a láza miatt. Utána villámgyorsan Márkot bölcsibe, aztán pedig robogtam a munkahelyemre. Hiába kezdek csak 9-kor, egyszerűen a korai keléssel nem tudok megbirkózni. Munka után pedig irány Márk, aztán Dádi, utána kaja szerzés, posta, hivatalos ügyek, vásárlás, haza, játék és már este 9 van és még nem fürödtek. Minden napunk kész káosz volt, borult az a rendszer, amiért én minden nap (régebben) küzdöttem, hogy legyen. De szerintem ez most így teljesen oké, hiszen nulla segítségem van és én is emberből vagyok. Este, miután nagyon-nagyon nehezen végre elaludtak - ez általában 11, éjfél körül szokott lenni és nem máshol, mint engem kitúrva az ágyunkon - végre gép elé kerültem és tudtam skype-olni a férjemmel, de szegénykém nem kapott belőlem túl sokat, mert volt, hogy elaludtam skype közben :)

A jó hír az, hogy a sors úgy akarta, hogy végül itthon legyen a helyünk mindannyiunknak, a férjem itthon kapott egy jónak tűnő állást, úgyhogy holnap estétől nem leszünk csonka család. :))

Van az úgy, hogy minden összejön. Jó is és rossz is.
Nekem most nagyon rossz, hogy egyedül vagyok a gyerekekkel. Borzasztóan hiányzik a férjem és tudom, hogy mi is neki. Beszélünk amikor csak tudunk ugyan, de az azért nem ugyanaz. Iszonyat nagy felelősség két pici gyerekkel egyedül lenni, mostantól különösen átérzem az egyedülálló anyák vagy apát helyzetét és minden elismerésem.

Hogy van-e segítségem? Is-is. Hétvégén lementem a gyerekekkel a szüleimhez. Nekem ugyan alig volt dolgom a srácokkal, mert anyu rengeteget volt velük, de totál ki vannak azon akadva, hogy Márk milyen rossz. Én pedig már belefáradtam a magyarázkodásba, hogy nem rossz, csak eleven és hogy nincs két egyforma gyerek, meg hogy ugyanúgy neveltük őt is, mint Dádit stb. Elegem van ebből, úgyhogy nagyon vártam, hogy hazajöjjünk. Anyu elkísért, mert félt, hogy hogy boldogulok a gyerekekkel vezetés közben. Ez kedves volt tőle. Ma reggel viszont már haza kellett mennie.

Pénteken váratlanul munkát kaptam. Nem kerestem a munkát, már ebbe is belefáradtam, ő talált meg. Ma kellene kezdenem, de! Dávid reggel ugatva ébredt. Nagyon csúnyán köhög és mivel Márk is így kezdte a kruppot, muszáj dokihoz vinnem, nehogy a kórházban kössünk ki. És muszáj lenne dolgozni menni. Megint jól kibabrált velem a sors. Telefonáltam az egyik kolléganőmnek, hogy mi a helyzet, el kell vinnem dokihoz a Dádit, aki csak 10-től rendel, utána anyósomékhoz (aki szintén köhög már vagy hat hete) és csak utána tudok menni dolgozni. Megértette, mert ő is anyuka, de nem nagyon tetszett neki a dolog. Kérte, hogy siessek ahogy tudok, mert rengeteg a meló. Utálok szívességet kérni és magyarázkodni, de mégis mindig ebbe a helyzetbe kerülök. Mert ahogy kezdenék dolgozni, valaki megbetegszik.

Márkot elvittem a bölcsibe, de ő sincs túl jól. Ettől a retkes szmogtól nagyon elkezdett megint köhögni, ő különösen érzékeny a koszos levegőre. Kint Angliában kutya baja se volt, egyszer se hallottam köhögni.

Szóval most megint ott vagyok, ahol a part szakad. Ráadásul a lottó ötös se a mienk.

Tehát elhatároztuk, hogy hárman jövünk csak haza. Az azt is jelentette, hogy maximum három csomagunk lehet. Volt két húzós (vagy hogy is hívják) bőröndünk. Az egyik pont a standard méretű bőrönd, amit az easyjet oldalán írtak, 56x25x45 azt hiszem. Azt írták, hogy ezt fel lehet vinni a gépre. Volt egy ennél kisebb bőrönd, volt az én válltáskám és volt egy Ben10-es hátizsák Dávidnak, ami hozzánőtt a hátához, semmiképpen nem akarta levenni. Ez négy, mi hárman voltunk, tehát valamelyik kettőből egyet kellett csinálni. A Ben10-es tatyóba tettem az én válltáskámat, amiben útlevél, beszállókártya, pénztárca és csupa fontos dolog volt, fordítva nem ment, mert Dádiból előjött az akaratos kisördög. Nem mellékesen nagyon idétlenül nézett ki szegényem, ahogy az a teletömött hátizsák a hátán volt, ráadásul télikabát is volt rajta, de hősiesen bírta. Én meg húztam a két "Fifit" (így neveztük el a bőröndöket) plusz próbáltam Márk kezét fogni, akinek minden izgalmasabb volt, mint az én kezem, úgyhogy ez esélytelen volt.
Mikor beálltunk a sorba, ahol átnézik a cuccokat, Márk közölte, hogy pisilnie kell :) Akármerre néztem, WC-t sehol se láttam. Kértem, hogy bírja ki, nemsokára bejutunk a terminálra vagy hova és ott el tud menni. Hát gyereknél ez a kérés nem működik, nekiállt hisztizni, hogy de neki nagyon kell, jajjjjjj. Már mindenki minket nézett, cseppet sem volt ciki :) Kitaláltam, hogy a bőröndből veszek elő pelenkát, pisiljen abba. Haha, kiröhögött a Márk, hogy ő már nagyfiú, nem kell a pelus. Nem tudtam meggyőzni. Közben odaértünk a csekkolós pasihoz, aki a következőket kérte: vegyük le a cipőket, kabátot, övet, napszemüveget, fülbevalót, tegyünk fel minden cuccot abba a kis tálkába, ami átmegy az átvilágító alatt. Nem volt egyszerű feladat a srácokról levakarni a télikabátokat, cipőket és közben folyton szólni nekik, hogy maradjanak a közelemben lehetőleg és Márkot még megkérni, hogy húzza vissza a bugyiját, mert nem szabad a tálkába pisilni...Alaposan leizzadtan, szó szerint tiszta víz volt a pulcsim.
Az átvilágításnál volt egy kis gond: egyik bőröndünk vándorútra ment és fogalmam se volt, hogy mi a gond. Egy spanyolnak tűnő muki kipakoltatta velem a cuccokat és kiderült, hogy olivaolaj és lekvár tiltott csemege. Kuka. Ha nem az egy fontos üzletben vettem volna, akkor nagyon mérges lettem volna, így meg azért voltam mérges, mert potom pénzért vettem rohadt nagy olivaolajat és lekvárt :)
Miután ezzel megvoltunk, végre megérkeztünk oda, ahol kiírják, hogy honnan indul a gép. Nem tudom, hogy a fiúk mit ittak, de a 20 perc alatt kb. négyszer mentem el velük WC-re. Mindannyiszor cuccokkal vonultunk be a mosdóba, nagy élmény volt. Aztán mikor kiírták, hogy hova menjünk, káromkodtam egy nagyot, mert persze hogy a váró másik végébe kellett mennünk, ami kb. 10 perc séta volt. Márk folyton azt akarta, hogy vegyem fel, mert már nem bír menni. Ilyenkor nagyon nagy szükség lenne még egy kézre :) Ráültettem az egyik Fifire és húztam vele együtt. Dávid meg persze azt akarta, hogy őt a másik Fifire ültessem, de ezt a kérését nem tudtam teljesíteni.
Aztán jött még egy sokk közvetlenül az utolsó kapunál, mikor közölték, hogy a nagyobb Fifit nem lehet felvinni a gépre, hanem fel kell adni. Ezt miért nem bírták az előző ellenőrzésekkor megmondani? Közöltem, hogy egy font sincs nálam (mindent a férjemnek adtam), esetleg bankkártyával tudok fizetni. A nő ránézett a gyerekekre és azt mondta, hogy rendben, most feladja ingyen és megjegyezte, hogy milyen édesek a gyerekek :)). Ezután megfogta a srácok kezét és odavezette őket közvetlenül az ajtó elé (megelőzve mindenkit), ahonnan már egyenes út vezetett a gépre. Én meg másik Fifivel rohantam utánuk és elfoglaltuk a második sort a gépen. Hiába, mindig nagy kincs két rosszcsont gyerek :D

Egy kis segítséggel sikerült visszaállítanom az "elveszett" bejegyzéseket. Sajnáltam volna őket.

Tegnap este visszatértünk magyar földre, igaz, csak hárman. Én és a két kissrác. Azt nem részletezem, hogy milyen volt két kisgyerekkel és a cuccokkal az út egyedül (mármint segítség nélkül), inkább beszámolok a Norwichban töltött majdnem 5 napunkról.

Szerdán indultunk délután. A srácok elég izgatottak voltak a ténytől, hogy repülőn ülhetnek. Mivel innivalót nem lehet a felvinni, ezért kénytelenek voltunk a gépen venni, ami egy kisebb vagyon volt, mert ilyen 2 dl-es egykortyrakiisszuk üdítő kinek elég egy 2 és fél órás útra? Na jó, nekem igen, de Márknak nagyon nem. Mindegy, túl voltunk az úton, ami igazából nem nagyon hozta lázba a kölyköket. A felszállás és a leszállás izgi volt nekik, a többi nem. Már végig mondtuk az összes verset, amit ismernek, már lefotózták az összes utast a gépen mind a fényképezővel, mind a telefonommal, szóval nagyon lassan telt az idő. Mikor megérkeztünk, várt minket az unokatestvérem férje és elindultunk Norwichba, ami szintén két és fél órás út volt. Aztán megérkeztünk hozzájuk, gyors helló szia hogy vagytok jól vagytok után szunya.

Csütörtökön délelőtt parkba vittük a srácokat. Gyönyörű, hatalmas parkban voltunk, játszótér is akadt, meg egy-két turi a közelben, ahova az unokatesómmal be is tértünk. Ezeket a turikat Charitynek hívják. Az ott dolgozók ingyen dolgoznak, az emberek beviszik a már nem szükséges holmijukat, legyen az ruha vagy asztal vagy tévé, bármi és potom pénzért megveheted, ezzel támogatod a rászorulókat. 
Ebéd után elaludtam a fiúkkal, addig a férjem bement az unokatesóm férjével (a továbbiakban P.) a citybe. Várost néztek, fotóztak rengeteget, jól elvoltak. Én pedig otthon hagytam a gyerekeket unokatesómmal (továbbiakban Zs.) és elmentem egy másik Charitybe :) Este hatalmasat kajáltunk, utána pedig sétáltunk egy nagyot, találtunk egy másik hatalmas játszóteret is, ami azért is tetszett nekem, mert korosztály szerint volt kialakítva. Elől az egész pici, de menni már tudó gyerekeknek voltak játékok, aztán jött Márk korosztályának való, majd Dávidé és így tovább. Az utolsóban még én is jól eljátszottam :)

Honey kutyussal

Pénteken megint várost néztünk, ezúttal mind a négyen mentünk, plusz P. is elkísért minket. Annyira más ott a levegő, sokkal jobb, mint itthon. Márk ugye már elég régóta köhög, de ott - nem túlzok - egyszer se hallottam köhögni. A páratartalom magasabb, gondolom ezért is. Márk folyton elaludt az apukája ölében, annyira agyon csapta őt a más levegő. Az angol közlekedés nagyon fura nekem, szerintem ezt nem tudnám megszokni. Kocsiban kormány a jobb oldalon, autók a bal sávban mennek, nekem ez túl magas. Az emberek udvariasak, nincs anyázás az utakon, simán bevágtunk más autó elé, még mosolyogtak is, hogy milyen bátrak vagyunk vagy nem tudom, de nálunk ezért már dudáltak volna. Tök nyugi van ott, nincs az a nyüzsgés, pedig Norwich nem egy kis város.

Szombaton elmentünk Great Yarmouthba, a tengerhez. Márk nem jött, otthon maradt Zs-vel és az ő nagyobbik gyerekével. Zs. két kisebb gyereke jött velünk. Sétáltunk a sétáló utca szerű soron, milliónyi árus, aztán lementünk a partra, izgi volt novemberben tengerparton lenni.

Sajna lemerült a gépem, ez az egy esti tengerparti fotóm van.

Fish and chips a tengerparti menü mindenhol. De mire mi eljutottunk odáig, hogy leüljünk enni, már csak chips volt, ami igazából a sült krumplinak felel meg.

Vasárnap délelőtt elmentünk a car bootra. Ez egy itthoni bolhapiacnak felel meg, de sokkal jobb. Egy nagyon nagy füves részt kell elképzelni, ahova az autók egymás mellé állnak, mindenki a kocsija elég kitesz egy pokrócot vagy asztalt, azokra ráteszi a kütyüjeit és fillérekért eladja. Aminek nagyon megörültem, az egy mini dvd lejátszó volt. Én vettem észre és képzeljétek még vadi új volt. Gyönyörű, fehér és pici. Lealkudtuk 22 fontra. Ez volt az én megmentőm a repülőúton. Telitalálat a gyerekeknek. Vettünk még nekem egy szép blúzt 50 pennyért, ami kb 170 Ft volt és sok sok apróságot a srácoknak. Hát, megmondom őszintén, mindenhol szuper volt ugyan, de itt éreztem magam igazán jól. Imádok csemegézni a sok kütyü között, na. :)

Délután pedig elindultunk a reptérre Lutonba és este 10-re értünk haza Budapestre a srácokkal.

Most pedig szomorkodom, mert nagyon hiányzik a férjem :(((((((( Épp azt számoltam, hogy a hat év alatt 17 éjszakát töltöttünk külön. 11-et, mikor Dávid született és én a kórházban voltam, 3-at mikor Márk született, 1 éjszakát, mikor Őt műtötték sérvvel, 2 éjszakát mikor Márk kruppos volt és kórházban voltam vele. Bánatomban megyek és takarítok egyet :D

Ugyan nem a világ másik felére megyünk, de végre utazúúúúúnk! És tesszük mindezt négyesben. Hát ezért lesz ez nagy utazás.

Azt hiszem még tavasszal (amikor mindketten dolgoztunk), előre lefoglaltunk repülőjegyeket Londonba. Fapados, nem drága. Unokatestvéremék már évek óta kint élnek és sokszor csábítottak már minket. Egyszer, még talán 4 éve, Márk még meg se született és Dávid is pici volt, úgy volt, hogy kimegyünk hozzájuk, de Dádi előző héten belázasodott és paraanya lévén (első gyerek, ugye) lemondtuk az utat, buktuk a pénzt. De ha minden jól megy - és persze, hogy semmi nem jön közbe - holnap este már angolhonban leszünk.

A gyerekek már hetek óta azzal ébrednek és fekszenek, hogy mennyit kell még aludni a repülőig. Merthogy még sose repültek és rettentő izgatottak. Én nem kevésbé, de nem pont magától a repüléstől. Hanem mert mégiscsak pakkokkal, két kisgyerekkel megyünk, akikért ebéd után megyünk az oviba és a bölcsibe és onnan egyenesen a reptérre sietünk, ergo az alvás elmarad. A gépen nyilván nem alszanak majd, mert minden sokkal izgibb lesz és külön rejtély számomra, hogy Márk úrfi hogy bír a fenekén maradni másfél órán át. No de így szép az élet, ha izgi, nem?

Az úticél egyébként Norwich, ami Londontól 160 km-re van, tehát még kocsikázunk vagy két és fél órát a repülés után. Azért ilyen sokat, mert az angolok nagyon betartják a sebességkorlátozást, ami azt hiszem 60 km/óra. Gondolom ha mi vezetnénk az autót, ott lennénk másfél óra alatt...

A múltkor említett tartalék tartaléka - amit Szilvi kérdezett - pedig egy londoni kirándulás lett volna, de ehelyett vettük a hűtőt, úgyhogy maradunk 4 napot a fenekünkön, Norwichben.

Du bist in Budapest..." - szól a régi, de jó kis Emil Rulez dal. Ez onnan jutott eszembe, hogy Dávid kívánsága szerint ma mi is "túristáskodtunk". Valahányszor a budai rakparton megyünk kocsival, Dávid totál el van ájulva a szemben lévő Parlamenttől. Hogy az milyen nagy, hogy az milyen szép, hogy az milyen csodás, amikor ki van világítva.

Úgyhogy amikor ma reggel megkérdeztük a gyerekeket, hogy merre menjünk kirándulni, akkor Dádi egyből azt mondta, hogy a Parlamenthez. Márk az állatkertet javasolta. Ezért mentünk a Parlamenthez, hiszen az 2 in 1, mindkét gyerek akarat érvényesült, igaz, Márk nyilván nem erre az állatkertre gondolt :D

Gyönyörű idő volt, imádom, amikor ősszel süt a nap. Fotóztam is, mutatom:

Ez a zöld növény olyan puha volt :)